A világ nagyobbik fele (így Magyarország is) egyre inkább elfogadja az abortusz intézményét, ilyen-olyan formában. Ezzel megadják a lehetőséget arra, hogy a nem kívánt terhességet (meghatározott körülmények között) megszakíthassák. Még mindig sok vita megy arról, hogy ez mennyire etikus, mikortól számít a magzat már önálló emberi lénynek. Viszont a svédek most továbbmentek: felmerült, hogy mi van az apák abortusszal kapcsolatos lehetőségével.

A svéd Liberális Párt (akik 19 személyt delegáltak a legutóbbi választáson a Riksdagba) ifitagozata állt elő a merész ötlettel, miszerint a terhesség első 18 hetében lehessen az apáknak jogi abortuszt alkalmazni, vagyis lemondani minden jogáról és kötelezettségéről, ami a gyermek születésével keletkezne.

Persze sokan legyintenek a cikkre, mondván, hogy a Brian életében már kiröhögtük magunkat a férfi abortusz ötletén, vagy, hogy a svédeknek jobb dolguk sincs, mint ilyeneken gondolkodni. Viszont ha komolyan vesszük a felvetést, egy új etikai kérdésre jutunk.

A terhesség-megszakítás a nő döntése egész egyszerűen azért, mert az ő testében megy végre a folyamat (ami nem kellemes, és a későbbi teherbeesést is befolyásolhatja). Viszont ha a nő nem akarja elvetni a magzatot, akkor az apának is automatikusan el kell fogadnia a döntést? A mai világban egyre többen mondják, hogy a szex, és így a fogamzás is, két emberen múlik. Viszont ez a hozzáállás, szerintem, pont az ellenkezőjét képviseli: ha a nő teherbe esik véletlen, akkor az azért volt, mert a férfi nem védekezett. Viszont a modern korban a nőnek is megvan a kellő (esetenként jobb) lehetősége arra, hogy védekezzen. Vagyis a véletlen terhesség az ő felelőssége is (ahogy az is, hogy kivel fekszik össze).

Ez eddig az elméleti kérdés, eddig talán mindenki el is tudja fogadni a dolgot. Viszont a gyakorlatban jönnek az érdekesebb részek. A jogi abortusz a terhesség 18. hetéig lehetne kérelmezni, ami megegyezik a hatályos svéd abortusztörvényben foglalt „anyai” abortusszal is (nálunk ez 12hét). Ehhez annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy logikusabb lenne kevesebb időt adni az apa-jelölteknek, hisz az anya minden információ tudatában tudna dönteni akkor, hogy megtartsa-e a gyereket (így ha az utolsó pillanatban gondolja meg magát apuka, akkor nem lenne idő már az orvoshoz időpontot kérni).

A fontosabb gyakorlati kérdés inkább, hogy mekkora a „mértéke” az abortusznak. Az addig oké, hogy jogilag lemond róla az apa, de attól még a gyereknek majd ennie kell, ruházni kell és így tovább. De az abortusszal az eltartási pénzt is megvonnák az anyától. Vagyis míg ma az az álláspont, hogy az anya dönt kvázi az apa sorsáról is, addig az ötlet szerint az anya egyedül „vinné el a balhét”, ha megakarja tartani a gyereket. Az állami támogatás talán egy skandináv országban még működne is, de nálunk, vagy bárhol máshol, nem gondolom, hogy sikeres lenne.

Aztán még a szabályozásról is fontos beszélni. A nőknek egy sor pszichológusi, szakorvosi beszélgetésen át kell esni, mielőtt eldönti, hogy elveteti a magzatot. De mi a helyzet az apákkal? Mert ha nem szabályoznánk, egészen biztos, hogy a férfiak felelőtlenebbek lennének, hisz úgyse lesz semmilyen következménye, ha teherbe ejtik az alkalmi partnerük. És akkor ugyan oda jutunk, hogy csak az egyik fél felelőssége a fogamzásgátlás, csak éppen a nőé. Viszont hogyan lehetne szabályozni az apák abortuszát? A szakorvosok véleménye nem ér sokat, mert a férfi testében nem sok változás megy végbe a papír aláírása következtében. A pszichológus már egy fokkal jobb, de még mindig nem ér eleget pár óra beszélgetés. Talán az anyagi helyzet felmérése, és a vagyoni cenzus megállapítása lehet egy jó ötlet: a kevesebb keresettel rendelkező férfiak könnyebben kapnának abortuszengedélyt. Viszont itt felmerül, hogy a 18-éveseknek még nincs nagyon jövedelme, márpedig a fő korosztály pont az egyetemisták/gimnazisták lennének, ahol még a felelősségérzet csak kialakulóban van. És a nő anyagi helyzete is ott van, ami igazából fontosabb is, hisz adott helyzetben ő neveli fel egyedül a gyereket.

És akkor még puszta elméleti szinten nem is beszéltünk a fordított szituációról: mi van, ha az apa akarja megtartani a gyereket, de a nő nem (bár ez a szituáció nem tesz ki nagy számot a statisztikában). Erre kérdésre talán még a legegyszerűbb a válasz: a béranyaság egy új helyzetét lehetne bevezetni, ahol az anya lemondhat a jogairól, de kihordja a gyereket az apának, aztán megy Isten hírével. Persze itt is megjelennek a pénzügyi kérdések, mint eltartás, de ezt nem fejteném ki még egyszer ugyan az a vége.

Mint minden filozófiai kérdés, ez is oda torkollik, hogy egy tökéletes rendszerben tudna működni az ötlet, ahol az emberek mindig megfelelően döntenek, és alapos mérlegelés után jutnának el oda, hogy meghoznak egy ilyen döntést. De ugye egy ilyen társadalomban amúgy se kéne semmilyen abortusz szinte, hisz mindenki felelősségteljes a döntéseiben mindig (most az egészségügyi okok miatt végrehajtott abortuszról nem beszélve, mert az nem ezen múlik).

Nem hiszem, hogy az elkövetkező években érdemi vita lesz a kérdésről, de elméleti szinten mindenképpen érdekes elgondolkodni, hogy melyik oldalra állnánk. Talán pár év múlva az etika órákon is lesz szó erről.