Közjogi vitaindító 1. - A népszavazási rendszer két szorongató problémája

Van esélye felvenni a kesztyűt a népnek a parlament hatalmával szemben?

Most kezdődő cikksorozatom, a Közjogi vitaindító célja
a magyar közjogi rendszer bizonyos ellentmondásait, hibáit
röviden és a téma szárazságához képest érdekesen bemutatni.
 
Jelen írásomat főleg azoknak ajánlom, akik nem feltétlenül járatosak
a jog különböző területein, de mégis úgy gondolják, szívesen szívnának magukba
egy kis tudást a népszavazás intézményével kapcsolatban, a tudatos polgároknak.
A szöveg megértése nem igényel jogi ismereteket, lehetőség szerint
az egyszerűbb megfogalmazásra törekedtem. 

Miért aktuális a kérdés?

Elsősorban azért írom ezt a cikket, mert az elmúlt időszakban számos alkalommal merült fel a közéletben, hogy különböző politikai, társadalmi érdekeket és célokat népszavazással vigyenek keresztül, vagy legitimáljanak, gondoljunk csak a vasárnapi boltzár, vagy a kötelező betelepítési kvóták kérdésére többek között. 

1.  Probléma: szavazati aránytalanság

 A következőkben – végletekig leegyszerűsített és elméleti példával – megkísérlem érzékeltetni, hogy milyen aránytalanságok merülhetnek fel a nép hatalmának népszavazás útján történő gyakorlása területén.

Elsőként feltételezzük, hogy Magyarországon összesen nagyjából 10 000 000 polgár él, és maximum reális esetben –a külhoniakat beleszámítva – 8 260 104[1] szavazópolgár van.

Hazánkban a tapasztalatok szerint nem kiemelkedő az utóbbi évek részvételi morálja a parlamenti választásokon, kötelező részvétel vagy érvényességi küszöb itt pedig nincs előírva, így még kis jóindulattal is csupán 65%-os részvétellel számolhatunk[2] (azt, hogy a részvétel miért ilyen „alacsony”, külön tanulmányt ölelne fel, ami sokkal inkább politológiai és jogszociológiai területeket érintene, így ettől most tartózkodom).

Visszatérve a 8 260 104 szavazóhoz, ha ezeknek a polgároknak csak a 65%-a megy el szavazni – és feltételezzük, hogy mindenki érvényes szavazatot ad le –, akkor máris láthatjuk, hogy az összes szavazó száma csak 5 369 067 polgár.

Ekkor kapcsolódik be a számításba Szigeti Péter állítása[3], miszerint a jelenlegi választási rendszerben egy nagyobb párt akár 44%-kal szerezhet kétharmadot. Ezzel már Alaptörvényt lehet módosítani, azaz ott az "ász" a parlament kezében, hiszen ami az Alaptörvénybe bekerül, abban a kérdésben rögtön nem tartható népszavazás.

Ha a szavazni ténylegesen elmenő polgárok közül sikerrel elnyeri a legnagyobb párt („Párt”) a 44%-ot, azaz 2 362 389 szavazatot – amire felhívnám a figyelmet, hogy még a szavazók felének támogatását sem jelenti (!!!) –, ezzel a Párt kétharmadot szerezhet az Országgyűlésben.

Ez összességében azt jelenti, hogy ha 10 000 000-an élnek az országban, akkor 2 362 389 polgár szavazatával – tehát a szavazópolgárok negyedének támogatásával – az Országgyűlésben a népszavazás intézménye által megmásíthatatlan döntéseket lehet hozni. Célszerű ezután tanulmányoznunk, hogyan viszonyul ez a népszavazáshoz támogatás terén.

Először tekintsünk az érvényesség kérdésére. Egy népszavazás érvényességéhez szükséges a választópolgárok több mint felének érvényes szavazata, tehát az előző példánál maradva nagyjából 4 130 053 szavazat szükséges. Ez nagyon élesen szemben áll azzal, hogy a parlamenti választásokon nincs érvényességi küszöb.
Ahhoz pedig, hogy sikeres is legyen a népszavazás, szükséges hogy a leadott 4 130 053 szavazatból 2 065 026-nál több azonos legyen[4]. Véleményem szerint már itt fellelhető visszásság a támogatás terén. Idézzük csak fel, hogy a parlamenti többséggel rendelkező Párt; összesen 2 362 389 szavazattal bír.

Képzeljük el tehát a következőkben a helyzetet, amikor a Párt parlamenti többségével élve hoz egy törvényt, amely a polgárok egy bizonyos részének érdekét súlyosan sérti, sok szavazóképes viszont nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, sok a politikailag inaktív, közönyös, hacsak a személyes érdekét nem sérti valami.

Az elképzelt helyzetünkben összegyűjtik a kellő számú aláírást és kötelezően népszavazást írnak ki a törvénnyel kapcsolatban:

A szavazáson meg is jelenik 4 000 000 polgár, amiből 3 900 000 támogatja a népszavazási kezdeményezést és csak 100 000 ellenzi. Innen már kitalálhatjuk, hogy mi lesz a népszavazás kimenetele: eredménytelenség, mivel nem érte el az érvényességi kritériumot (4 130 053) a megjelentek száma.

Különösen érdekes helyzet, mivel annak ellenére, hogy a kezdeményezés mögött komoly társadalmi támogatottság áll, és vele szemben nincs számottevő ellenállás, mégsem tud keresztülmenni eredményesen.

Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy előállhat a magyar közjogi rendszerben olyan eset, amikor az Országgyűlés még alkotmányozásra is képes többségét támogatóknál 1,65-szörösével többen megjelennek egy nap és szavaznak azonosan az Országgyűlés egy bizonyos döntésével szemben, és mégis az Országgyűlés szava lesz a döntő, miközben e mögött a döntés mögött számszakilag kimutatható támogatottsági hiány van.

Véleményem szerint az alábbi helyzet súlyosan sérti a népi hatalomgyakorlás elvét, hiszen a képviseleti hatalomgyakorlás (a.k.a.: parlament) aránytalanul nagy túlhatalommal bír a közvetlennel (a.k.a.: népszavazás) szemben.

Nem lehet az egy ideális helyzet, ahol az a Párt, akire nem szavaztak 2,5 millióan sem, olyan döntést hozhat érvényesen, ami ellen közel 4 millióan érvényesen akaratukat fejezték ki, és végképp nem felel meg az Alkotmánybíróság határozatának, miszerint a népszavazás a „képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll”, amikor az alkalmazásra kerül.

Nem állítom, hogy ez a helyzet teljességgel szembe megy a demokrácia elveivel, hiszen sok fejlett országban az alkotmány nem tartalmazza a népszavazást[5] – és ezekben az országokban is tudnak demokratikus rendszerek működni – viszont azt gondolom, hogy a jelenlegi szabályozás és a magyar lakosság átlagos politikai aktivitása mellett közel kivitelezhetetlen egy sikeres népszavazás megtartása, ami problematikus. Ha ilyen formában hagyjuk az intézményt, az azt jelenti, hogy belenyugszunk abba, hogy azt csak a legszélsőségesebb esetekben lehetséges alkalmazni, amikor olyan kérdések merülnek fel, amelyeket nagy társadalmi szakadék és visszhang övez.

Értelemszerűen ez az ellentmondás indokolható azzal az általános tendenciával, miszerint a magyar közjog minden téren a stabil és folyamatos hatalomgyakorlásra törekszik – gondoljunk csak a konstruktív bizalmatlansági indítványra –, amelynek számos előnye van, és adott esetben alkotmányos válságoktól kímélheti meg a rendszert. Fontosnak tartom azonban megemlíteni, hogy ez az érvényességi küszöb a fenti előnyök ellenére legitimációs szempontból, a népszuverenitás és a demokrácia alapelveit követve nem nevezhető kielégítőnek.

2.  Probléma: benyújtási nehézségek

 Arról a kérdésről lehet népszavazást tartani, amit előbb benyújtanak, majd az illetékes szervek (NVI, NVB) hitelesítenek.

Az új népszavazási törvény (Nsztv) megszűnteti a lehetőséget, hogy azonos tárgykörben több népszavazási kérdés kerüljön hitelesítésre egy időben; ezt párhuzamossági moratóriumnak nevezzük. Úgy gondolom, hogy az általam felsorolt kifogásolható elemek közül talán ez a legaktuálisabb az idei események, – mint például a „Kopasz-gate” ügy^[6] – tükrében.

Fotó: nol.hu

Mit is jelent pontosan az előbb említett moratórium? Az Nsztv 8. § (1) bekezdése szerint „A kérdés benyújtását követően nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés”, míg – többek közt – nem áll be bizonyos esemény (pl lejár az aláírások összegyűjtésére meghatározott idő), vagy születik az Nemzeti Választási Bizottság részéről bizonyos döntés.

Amikor pedig az adott döntés vagy esemény beáll vagy megszületik, onnantól már csak a gyorsaság dönti el, hogy több azonos témakörű kérdés közül melyiket hitelesíti az NVI.

Az igazán szürreális a szabályozásban, hogy azonos tárgykörűnek kell tekinteni az olyan kérdéseket is, amelyek egymással ellentétes kötelezettséget rónának az Országgyűlésre[7].

A következőkben a korábbihoz hasonlóan hipotetikus és leegyszerűsített példával kívánok élni, hogy szemléltethessem, mennyire káros a párhuzamossági moratórium.

Képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor hatályossá válik egy törvény, ami a polgárság meghatározó része körében népszerűtlen. Mivel a törvény már hatályos, az NVI azzal kapcsolatban már befogad népszavazásra vonatkozó kérdést a polgároktól.

Az előbb említett, az országot vezető Párt úgy ítéli, rosszat tenne a reputációjának, ha az általuk meghozott, presztízs értékű törvénnyel szemben népszavazási kezdeményezés születne, ezért úgy dönt, hogy a törvény hatályosulásának napján az NVI elé küldi egyik képviselőjüket, hogy nyújtson be népszavazási kérdést a törvény ellen.

A képviselőnek – aki azelőtt benyújtja a kérdést, mielőtt akármilyen alulról szerveződő csoport felocsúdhatna, és maga kérdést nyújthatna be – hitelesíti a kérdését az NVI, így 120 nap áll rendelkezésére, az aláírásgyűjtésre[8]. Értelemszerűen a képviselőnek esze ágában sincs aláírásokat gyűjteni, azonban ez a négy hónap időt ad a pártnak, hogy adott esetben csitítsa az elégedetleneket, de mindenképpen négy hónappal késleltet egy lehetséges népszavazást a tárgykörben, mivel ezalatt más nem nyújthat be kérdést a tárgykörben.

Tetézi csak a bajt, hogy képzeletbeli helyzetünkben a 120 nap lejárta után elképzelhető, hogy lehetetlenné válna más polgárok számára az elsőként történő kérdésbenyújtás, mert annak a „Kopasz-gate” ügyhöz hasonlóan alkalmanként csak erő és gyorsaság az eldöntője, ki lesz az elsőként kérdést beadó.

Konklúzióként levonhatjuk, hogy a párhuzamossági moratóriummal való trükközés által meghiúsítható egy máskülönben kellő társadalmi támogatottsággal rendelkező népszavazás megtartása, de minimum elodázható. Véleményem szerint a tény, hogy egy az előbb említetthez hasonló szcenárió Magyarország jelenlegi közjogi rendszere szerint megtörténhet, az nem csak szomorú, de a demokrácia elveivel sem összeegyeztethető.

Ugyan érkezett már ígéret a moratórium eltörlésére, a gyakorlatban azonban még semmilyen fejlemény nem történt.

Remélem élvezte cikket a kedves olvasó, további hasonló irományok érkezése várható a közeljövőben (pl. a lehetséges népszavazási tárgykörökkel kapcsolatban), de legkorábban a vizsgaidőszak végezte után.

[1] Nemzeti Választási Iroda adatai: http://valasztas.hu/hu/ovi/735/735_16.html időállapot:2016.05.03.

[2] Angelusz Róbert – Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. 2005. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2005, 323–384. o., az ebben megjelent ábrák arányai és az NVI későbbi választásokról közölt adatainak átlagát alapul véve.

[3] [3] Szigeti Péter: A magyar választási rendszer átalakítása – összehasonlító perspektívában. Jogtudományi közlöny, (69. évf.) 2014/2. sz. 92. o.

[4] Alaptörvény 8. cikk (4) bek.

[5]Pl.: Belgium, Norvégia, Nagy-Britannia

^[6] Több felnőtt férni megakadályozott egy MSZP-s politikust abban, hogy benyújtsa a hitelesítendő kérdését az NVI-nek azzal, hogy egy idős hölgyet engedett a politikus elé, így a hölgynek sikerült előbb beadni kérdését.

[7] Nsztv. 8. § (3) bek. Két kérdés abban az esetben tekintendő azonos tárgyúnak, ha azok – akár részben – azonos vagy egymást kizáró kötelezettséget rónának az Országgyűlésre.

^[8] Nsztv. 19. § (1) bek. A szervező az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítési záradékkal történő ellátását követő százhúsz napon belül, egy alkalommal nyújthatja be a népszavazás kitűzésére irányuló állampolgári kezdeményezés aláírásgyűjtő íveit a Nemzeti Választási Bizottsághoz az aláírások ellenőrzése céljából.

A világ nagyobbik fele (így Magyarország is) egyre inkább elfogadja az abortusz intézményét, ilyen-olyan formában. Ezzel megadják a lehetőséget arra, hogy a nem kívánt terhességet (meghatározott körülmények között) megszakíthassák. Még mindig sok vita megy arról, hogy ez mennyire etikus, mikortól számít a magzat már önálló emberi lénynek. Viszont a svédek most továbbmentek: felmerült, hogy mi van az apák abortusszal kapcsolatos lehetőségével.

A svéd Liberális Párt (akik 19 személyt delegáltak a legutóbbi választáson a Riksdagba) ifitagozata állt elő a merész ötlettel, miszerint a terhesség első 18 hetében lehessen az apáknak jogi abortuszt alkalmazni, vagyis lemondani minden jogáról és kötelezettségéről, ami a gyermek születésével keletkezne.

Persze sokan legyintenek a cikkre, mondván, hogy a Brian életében már kiröhögtük magunkat a férfi abortusz ötletén, vagy, hogy a svédeknek jobb dolguk sincs, mint ilyeneken gondolkodni. Viszont ha komolyan vesszük a felvetést, egy új etikai kérdésre jutunk.

A terhesség-megszakítás a nő döntése egész egyszerűen azért, mert az ő testében megy végre a folyamat (ami nem kellemes, és a későbbi teherbeesést is befolyásolhatja). Viszont ha a nő nem akarja elvetni a magzatot, akkor az apának is automatikusan el kell fogadnia a döntést? A mai világban egyre többen mondják, hogy a szex, és így a fogamzás is, két emberen múlik. Viszont ez a hozzáállás, szerintem, pont az ellenkezőjét képviseli: ha a nő teherbe esik véletlen, akkor az azért volt, mert a férfi nem védekezett. Viszont a modern korban a nőnek is megvan a kellő (esetenként jobb) lehetősége arra, hogy védekezzen. Vagyis a véletlen terhesség az ő felelőssége is (ahogy az is, hogy kivel fekszik össze).

Ez eddig az elméleti kérdés, eddig talán mindenki el is tudja fogadni a dolgot. Viszont a gyakorlatban jönnek az érdekesebb részek. A jogi abortusz a terhesség 18. hetéig lehetne kérelmezni, ami megegyezik a hatályos svéd abortusztörvényben foglalt „anyai” abortusszal is (nálunk ez 12hét). Ehhez annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy logikusabb lenne kevesebb időt adni az apa-jelölteknek, hisz az anya minden információ tudatában tudna dönteni akkor, hogy megtartsa-e a gyereket (így ha az utolsó pillanatban gondolja meg magát apuka, akkor nem lenne idő már az orvoshoz időpontot kérni).

A fontosabb gyakorlati kérdés inkább, hogy mekkora a „mértéke” az abortusznak. Az addig oké, hogy jogilag lemond róla az apa, de attól még a gyereknek majd ennie kell, ruházni kell és így tovább. De az abortusszal az eltartási pénzt is megvonnák az anyától. Vagyis míg ma az az álláspont, hogy az anya dönt kvázi az apa sorsáról is, addig az ötlet szerint az anya egyedül „vinné el a balhét”, ha megakarja tartani a gyereket. Az állami támogatás talán egy skandináv országban még működne is, de nálunk, vagy bárhol máshol, nem gondolom, hogy sikeres lenne.

Aztán még a szabályozásról is fontos beszélni. A nőknek egy sor pszichológusi, szakorvosi beszélgetésen át kell esni, mielőtt eldönti, hogy elveteti a magzatot. De mi a helyzet az apákkal? Mert ha nem szabályoznánk, egészen biztos, hogy a férfiak felelőtlenebbek lennének, hisz úgyse lesz semmilyen következménye, ha teherbe ejtik az alkalmi partnerük. És akkor ugyan oda jutunk, hogy csak az egyik fél felelőssége a fogamzásgátlás, csak éppen a nőé. Viszont hogyan lehetne szabályozni az apák abortuszát? A szakorvosok véleménye nem ér sokat, mert a férfi testében nem sok változás megy végbe a papír aláírása következtében. A pszichológus már egy fokkal jobb, de még mindig nem ér eleget pár óra beszélgetés. Talán az anyagi helyzet felmérése, és a vagyoni cenzus megállapítása lehet egy jó ötlet: a kevesebb keresettel rendelkező férfiak könnyebben kapnának abortuszengedélyt. Viszont itt felmerül, hogy a 18-éveseknek még nincs nagyon jövedelme, márpedig a fő korosztály pont az egyetemisták/gimnazisták lennének, ahol még a felelősségérzet csak kialakulóban van. És a nő anyagi helyzete is ott van, ami igazából fontosabb is, hisz adott helyzetben ő neveli fel egyedül a gyereket.

És akkor még puszta elméleti szinten nem is beszéltünk a fordított szituációról: mi van, ha az apa akarja megtartani a gyereket, de a nő nem (bár ez a szituáció nem tesz ki nagy számot a statisztikában). Erre kérdésre talán még a legegyszerűbb a válasz: a béranyaság egy új helyzetét lehetne bevezetni, ahol az anya lemondhat a jogairól, de kihordja a gyereket az apának, aztán megy Isten hírével. Persze itt is megjelennek a pénzügyi kérdések, mint eltartás, de ezt nem fejteném ki még egyszer ugyan az a vége.

Mint minden filozófiai kérdés, ez is oda torkollik, hogy egy tökéletes rendszerben tudna működni az ötlet, ahol az emberek mindig megfelelően döntenek, és alapos mérlegelés után jutnának el oda, hogy meghoznak egy ilyen döntést. De ugye egy ilyen társadalomban amúgy se kéne semmilyen abortusz szinte, hisz mindenki felelősségteljes a döntéseiben mindig (most az egészségügyi okok miatt végrehajtott abortuszról nem beszélve, mert az nem ezen múlik).

Nem hiszem, hogy az elkövetkező években érdemi vita lesz a kérdésről, de elméleti szinten mindenképpen érdekes elgondolkodni, hogy melyik oldalra állnánk. Talán pár év múlva az etika órákon is lesz szó erről.

Kedves olvasók!

Hadd mutassam be Önöknek a Törésvonal blogot.

Azért jött létre ez az oldal, hogy bizonyos közéleti, politikai és gazdasági eseményekre reflektáljon, a lehető legfüggetlenebb betekintést nyújtsa a politika világába a laikus olvasó számára. Érdekességét azonban nem a téma, hanem sokkal inkább a tájékoztatás metodikája adja.

Célunk az, hogy a kiválasztott témakörökről pártpolitikai és ideológiai befolyásoltságtól mentes tájékoztatással és gondolatébresztéssel szolgáljunk a minket figyelemmel követőknek.

Azért kapta a cikkfolyam a Törésvonal nevet, mert megkíséreljük a társadalom különböző rétegei, továbbá különböző pártok és generációk közötti töréspontokat feltérképezni megadott kérdéskörökben és az oldalak különböző érveit bemutatni azok minden igazságával és tévedésével együtt. Hisszük, hogy amikor mégis állást foglalunk, akkor nem célravezető a sommás véleménynyilvánítás, mivel minden éremnek két oldala van, így cikkeinkben különböző perspektívákat tárunk fel azok közül egyiket sem ráerőltetve a befogadóra.

A blog készítői politológus-, és jogászhallgatók, akik különböző értékrendeket és meggyőződéseket vallanak magukénak, így egymást moderálva és kiegészítve biztosítják a diverzitást és a véleménypluralizmust az oldalon belül.

Készülő munkáink között olvashatnak majd politikai helyzetjelentéseket, elemzéseket és véleménycikkeket, időnként pedig egy-egy inkább a szakmának szóló átfogóbb politológiai vagy jogi tanulmányt is.

Reméljük, hogy érdekes és elgondolkodtató tartalommal fogjuk tudni megörvendeztetni azokat, akik olvasnak minket.

Üdvözlettel,
a Szerkesztőség